A Kiskőrösi Kistérség rövid bemutatása
Ez a 15 település 2004. szeptember 30.-án alakította meg többcélú társulását Kiskőrösi Többcélú Kistérségi Társulás (KTKT) néven. Az eredeti megállapodás azóta három alkalommal került módosításra, a Társulás szervezetét, ellátandó és vállalt feladatait érintő változtatások miatt. Az aláírt megállapodásban rögzített, közösen ellátandó feladatok tényleges megvalósítása képezi az együttműködés jövőjét, sikerességét, valamint a ténylegesen meglévő és működő kapcsolatokat a Társulás, önkormányzatai között.
Az eredeti Társulási Megállapodás szerint:
"A kistérségben működő települési önkormányzatok a Társulást egyes oktatási és nevelési, szociális ellátási, egészségügyi ellátási és területfejlesztési feladatok végrehajtására, a kistérség területének összehangolt fejlesztésére (különösen: fejlesztési tervek, programok, pályázatok készítésére, megvalósítására); térségi közszolgáltatások biztosítására, fejlesztésére, szervezésére, intézmények fenntartására, valamint a településfejlesztés összehangolására hozzák létre.
A Társulás valamennyi települési önkormányzatra kiterjedően vállalja az alábbi feladatok ellátását:
- közoktatási
- egészségügyi,
- belső ellenőrzési,
- szociális intézményi, szociális alapszolgáltatási, gyermekjóléti alap- és szakellátások közül legalább egy feladatot, továbbá
- területfejlesztési feladatot."
A 2013. évtől jelentős változás történt a Társulás szerepvállalásában. Az intézményrendszere megszűnt, munkaszervezeti feladatait a Kiskőrösi Polgármesteri Hivatal látja el.
Jelenleg a Társulás által ellátott feladatok:
Háziorvosi hétközi és hétvégi ügyelet ellátása
(az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt feladat ellátása)
Ebben az ellátási formában nem vesz részt Császártöltés Község Önkormányzata, Fülöpszállás Község Önkormányzata, Imrehegy Község Önkormányzata, Izsák Város Önkormányzata, Kecel Város Önkormányzata és Soltszentimre Község Önkormányzata.
Kistérségi gyepmesteri telep működtetése
Ebben az ellátási formában minden önkormányzat részt vesz.
Hazai forrásból és Európai Uniós forrásból megvalósított pályázatok megvalósítása és fenntartása
Ebben az ellátási formában minden önkormányzat részt vesz.
A térségben a központi szerepet a múltban és a jelenben is Kiskőrös tölti be. Térségi szerepköréből fakadóan a város látja el a körzetközponti feladatokat a szakorvosi rendelőnek, a városi rendőrkapitányságnak, a városi bíróságnak, a városi ügyészségnek, az ÁNTSZ-nek, Kiskőrösi Járási Hivatal munkaügyi kirendeltségnek és a földhivatali kirendeltségnek köszönhetően.
Akasztó, Bócsa, Csengőd, Imrehegy, Kaskantyú, Páhi, Soltvadkert, Tabdi, illetve természetesen magához Kiskőrös településhez tartozó körzetvezető falugazdász ugyancsak itt érhető el. Szolgáltatás, kereskedelem és munkahely biztosításának területén szintén térségi szerepkört tölt be a város.
A térségben 19 általános iskola működik, a megye általános iskoláinak 9,3 %-a. Működik 2 középiskola (Kiskőrösön), valamint egy kihelyezett tagozatként (Izsákon), a megye középiskoláinak 4,2 %-a. A kistérségben felsőfokú oktatási intézmény nincs.
Az 1000 lakosra jutó általános iskolás tanulók száma a kistérség (93,0 fő, 2002) településein bőven meghaladja az országos (35,2 fő, 2002) átlagot, a megyei átlagot (96,5 fő, 2002) viszont nem éri el.
A kistérségen belül Kiskőrös elérhetősége jó, a legtávolabb fekvő településről is 30 percen belül elérhető. Kiskőrös elérésében mind a vonatnak mind az autóbusznak fontos szerepe van. A menetidők zömmel fél órán belül vannak.